Településünk neve többféle változatban fordult elő a
századok során: 1181-ben Penige (Penyghe); 1332-ben Penge; 1435-ben Penyige. A
község 1181-ben tűnik fel a cégényi monostor birtokainak határjárása során.
Penyigének feltehetően nincs alapító oklevele, van viszont egy oklevél, mely
bizonyítja a cégényi monostor birtokának határát és ebben Penyige is szerepel.
Sajnos ez az oklevél nincs a község birtokában, csak annak könyvbeli másolata.
Az azonban bizonyos, hogy Penyige a XII. század előtt már kialakult falu.
Feltételezhető,
hogy Penyige már sokkal korábban is létezett, lehet, hogy nem Penyigének
hívták, lehet, hogy nem magyarok lakták, mert honfoglaló őseink már találtak
itt avarokat, szlávokat, finn-ugor, besenyő és török törzseket is, illetve azok
leszármazottait, akik beolvadtak a honfoglaló törzsekbe. A XIII. században
Balog-Semjének voltak Penyige első birtokosai. A Balog-Semjén nemzetségből
veszi eredetét a Domahidy-család. 1453-ban Domahida, Ökörító, Porcsalma és
Penyige ősi nemzetségi javakon megosztoztak. Penyige fent említett ősi
birtokosai mellett továbbiakat is említenek jeles történetkutatók. Ezek egyike
Szirmai Szirmay Antal Buda, aki 1810-ben Szathmár vármegye fekvése, történelmi
és polgári ismeretei című munkájában így írt a korabeli nyelvezetet használva:
" Penyige falu, földes Urai: Lövey Nemes Nemzetség, Kállay Leó, Jármy,
Bessenyei és Török Urak, határja szántó földekből szűk, a Tisza és Túr vize
árja járja, mikor ez el nem rontya, mindenféle vetemény magot terem, jó
kaszálói vagynak, és a falu alatt szép erdeje közel Mándig tart, Kömörő és
Gyarmath felől sok cserékből és gazokból áll, Szenke nevezetű halászó vize,
mellyet a Tisza vize nevel, lakossai Magyarok, Refomáta vallásuak, kiknek kőből
épült Templomok és helyben prédikátorok, plattza Gyarmath.
1383.Dománhidy
János, Lászlónak fia, 1410.Dománhidy György és László birták, hanem
1423.Dománhidy László és István,Miklósnak fiai fejeiknek, és minden
jószágaiknak elvesztésére ítéltetvén, Keulchey (Kölcsey?) Dienesnek és az ő
rokonainak Penyigének két harmad részét örökösőn által adták testvérjeknek
Domahidy Györgynek birtokában maradván. Azon Eszt Báthory István és András
Dománhidy Lászlónak és Istvánnak részét Királyi adománnyal felkérték.
1427.Dománhidy György és László részeiket Csáky Istvánnak elzálogosították.
1453.Dománhidy Mihály,András, Gergely, Sigmond és Miklós Györgynek fiai
részeikkel felosztozkodtak. 1465.Ujlaky Dienesnek, 1513.Ungai Hajas Tamásnak,
1517.Guthy Ferencznek és Imrének, 1543.Sófiának Nyikey András feleségének és
Iffiu Mártonnak, 1581.Kórodi Ispán Istvánnak, 1583.Danyai Istvánnak és Kende
Vidnak benne rész jószág, 1630.Mosdossy Imrének, 1638.Zuhay Gáspárnak és
Mátyásnak, Zuhay Annának, ez előtt Becskey László, akkor Lipcsey Gergely
feleségének egész helység Királyi adománnyal adatott.
A
XVIII.században lesznek földesuraivá a Leővey, a Kállay, a Jármy, az Orosz és a
Törös családok. A XIX. század elején még az Isaák és a Patay családok, és a
század második felében a Vályi és a Csiky családok. A XX. században az 1908-ban
felmért adatok szerint azidőben a Vályi János örököseinek van itt nagyobb
birtoka. A század első felében a II. világháborúig utóbbi földesura Komáromy
László huszárőrnagy volt."
Az I.
világháború kitörése, a nagy világégés Penyigéről is sok ártatlan embert,
fiatalt, középkorút, ténylegest és tartalékost elszólított a haza védelmére.
Arról, hogy 1914 és 1918 között hányan vonultak be Penyigéről, pontos adatok
nem állnak rendelkezésre. Emléket, emléktáblát csak az elesetteknek állítottak.
Először az 1935-36-ban épült templom melletti iskola falába építették be.
Készítője Borbély Gy. nevezetű kőfaragó mester volt Mátészalkáról. Jelenlegi
helyére, a helyi Művelődési Ház utcafronti falába az emléktábla 1972-ben
került. A szép formázatú tábla felső szélének domborított girland mintázata
alatt ez áll: 1914-1918. évi világháborúban életüket adták a hazáért. Ez alatt
a nevek következnek három oszlopban elhelyezve ábécé sorrendben. A nevek alatt
egy idézet: "Nyugszanak ők a hős fiak dúló csaták után".
A II. világháborút
követően majd 50 évnek kellett eltelnie, amíg egy gyilkos háború áldozatai egy
emléküket őrző, illendő emlékművet kaphattak. Az emlékmű ünnepélyes felavatása
1991. október 23-án történt. Készítője a mátészalkai Ráti József. A műkőből
készült kettős tábla lépcsőzetes beton talapzaton áll a templom melletti
dísztéren. Az egyik tábla csak díszítésül szolgál gótikus ablakformával a
közepén és a mellette lévő magyar címerrel. A másik, a főoszlop tartalmazza a
neveket két márványtáblán.
A lakosság nagy tiszteletben tartja az emlékművet, mert az a hősöket, az
ő elveszett szeretteik emlékét jelképezi.
|