html dropdown menu by Css3Menu.com

Penyige Község Önkormányzata
 4941 Penyige, Kossuth u. 31.
Tel: 06/44/709-004 vagy 06/44/630-045
Fax: 06-44/709-054

E-mail: penyige@penyige.hu
Polgármester:
Juhász Gyula
Alpolgármester:
Tukacs Zoltán
Jegyző:
Dr. Ugron László





Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet
A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet

Érdekes, értékes tarka világ került természetvédelmi oltalom alá 1982-ben, összesen 22.246 hektáron. A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet területe mozaikos szerkezetű, s jelenleg csupán a természeti értékek egy részét öleli fel. Területének bővítése jelenleg is zajlik, s kiterjedése várhatóan meghaladja a 45 ezer hektárt.

A szatmár-beregi táj történetének legősibb tanúja a Barabás melletti Kaszonyi-hegy és a tarpai Nagy-hegy vulkáni kúpja. Mindkettő 10-11 millió éves, növény- és állatviláguk különleges, jelentősen eltér az Észak-alföldétől.

Kockás kotuliliom

A táj kialakulásában jelentős szerepet kaptak a folyók. Az egész vidékre jellemző az élő és a holt vizekben való bőség. Fő folyói a Tisza, a Szamos és a Túr. Mellettük tucatnyi hajdani patakot, még ennyi morotvát és számtalan, többé-kevésbé feltöltődött mederszakaszt találhatunk, amelyeket kalandozásaik közben az említett folyók hagytak maguk után. A vizek közel 50 halfajából a dunai galóca, a pénzes pér, a tiszai ingola, a petényi márna, 4 küllő-faj, 3 csík-faj, valamint a magyar és a német bucó a nevezetesebbek.

Az ősi holtmeder-maradványokban vészelték át az évezredeket a hazánkban egyedül-álló tőzegmohalápok: a Nyíres-tó, a Bábtava, a Zsid- és a Bence-tó. Flórájuk nevezetesebb tagjait érdemes kiemelni: nyolc tőzegmohafaj, tőzegeper, tőzegáfonya, kereklevelű harmatfű, hüvelyes gyapjúsás, füles fűz és még számos, másutt igen ritka növény.

E lápok mindegyike fokozottan védett, kizárólag engedéllyel látogathatók!

Jóval fiatalabbak az erdőkbe zárt égerlápok. Növényzetüket többféle békalencse, hölgyharaszt, szálkás pajzsika, tőzegpáfrány, békaliliom jellemzi. Tiszta víztükrük alatt fekete, süppedő aljzat található. Innen kapta a Beregi-sík vize, a Csaronda, a "fekete víz” nevet.

Keresztes vipera

Honfoglaló őseink a Szatmár-Bereg térségében szinte zárt erdőket találtak, melyekből mára alig 7%-nyi maradt. A 11.000 hektárnyi fával borított területnek nagy része azonban természetes eredetű! Legértékesebbek az ártéri fűz-nyárligetek, a tölgy-kőris-szil ligetek és a vizektől távolabbi gyertyános tölgyesek, melyek egyikében helyenként a bükk is előfordul. Az erdők virágszőnyegének legszebb, fajai a kárpáti sáfrány és a kockás kotuliliom. A fajgazdag állatvilágból nevezetes a keresztes vipera,
a beregi futrinka, igazi ritkaság a bánáti márványos csiga, vagy a hüllők sorában az elevenszülő gyík. A ragadozó madarak közül megfigyelhető az egerészölyv, a héja, a karvaly, a barna rétihéja, ritkábban a darázsölyv, a barna kánya, a kerecsensólyom. Az idős erdők lakója a fekete gólya és a holló. A meredek partfalak színpompás fészkelője a jégmadár és a gyurgyalag. Az énekes madarakat mintegy száz faj képviseli, közülük legérdekesebb a nagy fülemüle. Állandó gímszarvas-állományt is találunk, s a faunát számos denevér-faj tarkítja. Ragadozói közül a vadmacskát és a vidrát lehet megemlíteni.

Vadmacska

Különleges tájképi élményt adnak a fás legelők és a kiterjedt füves térségek. Az üde kaszálók valamint a nedves magassásos rétek ritka, fokozottan védett fészkelő madara a haris. Ennek az Európa-szerte eltűnőben lévő madárnak itt található a legjelentősebb hazai állománya, hiszen több mint 120 fészkelő pár található a térségben.

Ma már csak maradványaikban figyelhetjük meg a régi idők vadon nevelkedett úgynevezett dzsungelgyümölcsöseit, amelyek természetes génbankként számos ősi fajtát őriznek.

A kultúrtörténet felbecsülhetetlen kincse az 55 festett belsejű, - köztük 37 középkori - templom, a 16 páratlan szépségű fa-harangláb, a kisnemesi kúriák és parkok, a szatmárcsekei bálványfejfás temető, a működőképes túristvándi vízimalom, a híres tarpai szárazmalom, a faragott kútágasok mellett a népi építészet és hajdani szokások lassan halványuló hagyományai. Mindezeket ezen a tájon kell megőriznünk, mert sehol a világban nem találni hasonló párjukat!
Tájvédelmi Körzet „hegyei”

A Kaszonyi hegy nevét a ‘kaszony’, ‘kászony’, ‘kászon’ hangzású szláv szó jelentésének ismerete magyarázza, amely savanyúvizet, "borvizet" - azaz CO2-ban gazdagforrást - jelent. A hegy vulkanikus eredetű, 10-11 millió évvel ezelőtt született. A nagyjából vele egykorú 156 m magas tarpai Nagy-heggyel együtt a vidék legidősebb felszíni földtani képződménye. Anyaga főképp perlitre települt plagioklász-riolit, mely alatt tufa és horzsakő található. A mélységi kőzeteket 1-4 méter vastag lösztakaró fedi. A hegy hazánkban fekvő déli csúcsai a Tipet (176 m), a Nagyköves (183 m) és a Bárci-tető (219 m) nemcsak a Beregi síknak, de az Alföldnek is - legkiemelkedőbb pontjai.

A hegy eredeti vegetációja a (napjainkban már csökkenő területű) szőlőművelés és a kőbányászat miatt jelentősen visszaszorult, de még roncsaiban is különlegesnek mondható. A mediterránum felé mutat kapcsolatot az itt található kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes, benne országunk legészakibb természetes ezüsthárs-állományával, a Szádok-oldalban. A helyi rovarvilág egyik különlegessége a beregi futrinka. A hüllők közül megtalálható itt három gyíkfaj mellett az erdei sikló és a keresztes vipera is. Hazánkban énekesmadaraink közül elsőként itt került kézbe a vastagcsőrű és a király füzike.

A tarpai Nagy- hegy eredeti fás növényzete sajnos már a múlté, s a lágyszárú növényzete is csaknem teljesen eltűnt. A szikla oldalban vörös vércse fészkel, a löszfalban színpompás gyurgyalagok költenek. A hegy déli lejtőjén a szőlőparcellák között apró présházak sorakoznak. Akadnak közöttük a 1900-as évek elejétől származók is, ezek követik a sajátos tarpai népi építészeti stílust.
A folyók
Szatmár-Bereg arculatának kialakulásában a folyók jelentős szerepet játszottak. Alföldünk fő folyója a Tisza a Máramarosi- havasokban születik két forráspatakkal (Fekete- és Fehér-Tisza), és a Kárpát-medence keleti felének csaknem valamennyi vízfolyását összegyűjtve vizüket Titelnél a Dunába vezeti. Medre a szabályozás előtt 1.419 km, ma 996 kilométer hosszú. Vízjárása szélsőségesbe hajló. Mai helyét az óholocéntól kezdte elfoglalni, de fejlődését megállította az 1846-ban kezdődött Tisza-szabályozás. Ezzel az itt található igen tarka élővilág élettere is beszűkült, a töltéseken kívül csak a terület legmélyebben fekvő pontjain találtak menedéket a hajdani mocsarak és lápok életközösségei.

Kisvízkor a tiszabecsi partok teljes hosszukban egy-egy ásvány- és kőzettani bemutató-terület, ahol az Északkeleti-Kárpátok geológiai kronológiáját, felépítését tanulmányozhatjuk úgy, hogy a messze emelkedő hegyeket sem kell megmásznunk érte. Láthatók itt csillámpalák, kvarcok, breccsák, homokkő, trachit, riolit, sőt jáspis, opál és az aranyvizsgálók régóta használt próbaköve a szurokfekete lidit is. A szivárvány szinte minden színe megjelenik a kavicsmezők tarka mozaikjában.

A partok fás szárú vegetációjának pionírjai a bokorfüzesek. Idővel az ilyen társulást követik a fává növő fajokból összeálló vegyes állományú füzesek, illetve a fűz-nyár ligeterdők. Ezt a magasabb térszíneken a tölgy-kőris-szil, vagy más szóval keményfaligetek váltják fel, amelyek növény- és állatfajok tekintetében a leggazdagabb folyó menti élőhelyek. Ezek az erdők a szabályozások után erőteljesen visszaszorultak. Ma a legtöbb területen nemesnyár-monokultúrákat látni, vagy helyüket gyomfák keveréke, betolakodók foglalták el. Ilyen az amerikai kőris, a zöld juhar, az akác és a gyalogakác. Az ártér jellegzetes képéhez hozzátartoznak a rétek, legelők, holtmedrek, azaz morotvák (az itteni nyelvjárás szerint "halványok") is. Különleges érdekességgel szolgálnak a félkultúr, úgynevezett "dzsungel-gyümölcsösök" maradványfoltjai, ahol - mint egy természetes génbankban - még számos régi, értékes gyümölcsfajta lelhető fel. A hullámterek nedves részein vízhez kötődő madarakat láthatunk: gémféléket, néha fekete gólyát, vadrécéket, vízityúkot, nádi énekeseket. Mind gyakrabban mutatkozik a vidra is. A szakadozó partok falában partifecske, gyurgyalag és jégmadár fészkel.

A Tisza halfaunájának legértékesebb természeti kincsei - sok egyéb faj mellett - a dunai galóca, a Petényi-márna, a pénzes pér, a bucók és a durbincsok. Zoológiai érdekesség az erdélyi márványos csiga előfordulása is. Mégis a László nap környéki kérészrajzás, a Tisza "virágzása" a látványos esemény a térségben.

A környékbeli táj kialakulásában meghatározó szerepet vállalt a Szamos. A Romániában eredő folyó vize napjainkra elszennyeződött, s ma jószerével csupán holtágaiban találhatunk jelentős vízivilágot. Az 1970-es árvíz után a védőgáton belül maradt területeken keletkezett tórendszer, és a hozzá tartozó madárvilág jelent kiemelkedő természeti értéket a térségben. Nyár végén a fehér és fekete gólyák serege lepi el a nedves területet, esetenként több tízes csoportokat alkotva. Mellettük gyakorta megfigyelhető a szürke gém, sőt alkalmanként a nagykócsag és kiskócsag, valamint a vörösgém is. A vízi növényzet fölött kavargó legyekre, hártyásszárnyúakra vadásznak a gyurgyalag- és a gyülekező fecskecsapatok.

A Túr folyó a Máramarosi- havasok szomszédságában, az Avasban ered. Magyarországi medrének szabályozásán 1927-től 1930-ig dolgoztak. Belépésétől Nagyhódosig 12 átvágással " egyenesítették" ki, melynek következtében majdnem húsz km-rel rövidült a folyó. Nagyhódostól teljesen új ágyban, és Sonkádtól szinte nyílegyenes szakaszokkal folytatódva fut a Tiszába torkollásáig. Mindezek mellet megmaradt az Öreg- Túr természetes medre is. A Túr vizében gazdag halfaunát találunk. Több tucat egyéb faj mellett él itt domolykó, paduc, süllő, harcsa, csuka és ponty.

A folyók közötti területeket számos csatorna szabdalja melyek fontos szerepet játszanak a belvizek levezetésében. Közülük csak egy párat említve: Csaronda, Csere, Csomota, Dédai-micz, Derenyő, Éger, Galambos, Szipa.
Az erdők

A szatmár-beregi táj egyik legértékesebb, ma is megtalálható erdőtársulásai a gyertyános-tölgyesek, a keményfaligetek melynek jellegzetes képviselői többek között a Bockereki erdő, a Lónyai-, a Kömörői- és a Ricsei-erdő.

A Nagy-erdő a tarpai Nagy-hegy és az országhatár között fekszik. Legszebb része az úgynevezett "őstölgyes", melynek alig 10 hektáros foltjában jó kétszáz éves faóriásokat látni. A gyertyános-tölgyesek és az idős keményfaligetek alján tavasszal hegyvidéki növények virítanak, amelyek a hűvösebb klímának köszönhetően itt is jól érzik magukat. Ilyen az égszínkék erdélyi csillagvirág, a fehér galambvirág, a lila leplű pettyegetett tüdőfű, a szagos müge, a fényes levelű kapotnyak és többféle páfrány. Élnek itt kosborfélék és salamonpecsét-fajok, de a széleken réti kardvirág és kockás liliom is előfordul – csaknem valamennyi védett növény. A terület jelentős része fokozottan védett, csak vezetővel látogatható!

A Téb-erdő Tarpa, Hete és Márokpapi települések között található. Kiterjedése az előbbi erdőnek fele, de értékei nem kevesebbek. Fontosabb állományait szintén gyertyános-tölgyesek és tölgy-kőris-szil ligetek alkotják. A Nagy-erdőnél felsoroltak mellett megtalálható itt a berki és a bogláros szellőrózsa, a hóvirág, a kockás liliom

és a tavaszi tőzike - ezek szintén hegyvidéki eredetű növények.

Tél végén hatalmas állománya virít a kárpáti sáfránynak,

amely az Alföldön csak e tájon mutatkozik.

Kárpáti sáfrány

A Szatmárban található Bűr-erdő és a Géci-sűrű alapvetően kocsányos tölgyes, melyet csak helyenként tagolnak kisebb-nagyobb nyáras foltok. Dús cserjeszintje alatt virágzik a természetvédelmi oltalom alatt álló réti őszirózsa, a pázsitos nőszirom, a réti kardvirág, a tiszaparti margitvirág és az agárkosbor. Látványos színfoltja a területnek az őszi kikerics, a sárga nőszirom és a tömegesen előforduló kis télizöld. Az erdők fészkelő madarai közül jellemző a fekete harkály, a közép és a kis fakopáncs. Megpillanthatjuk itt az egerészölyv sőt alkalmanként a kabasólyom egy-egy példányát is. Énekesmadarai közül említhetjük az erdei pintyet, a meggyvágót, a különféle cinege és rigófajokat. Kisemlősei között számon tartják a mogyorós pelét, míg a nagyragadozókat a vadmacska képviseli. A környékbeli kaszálók, legelők gyakori fészkelője a fürj, a mezei pacsirta, a citromsármány, a cigánycsaláncsúcs és a sordély.

Kis télizöld

A Fehérgyarmat közelében található Birhó erdő gyertyános-tölgyes elegyerdő, meghatározó fafaja a kocsányos tölgy. Emellett a puhafa ligetekben a fehér- és a rezgőnyár, a fehér fűz is jellemzi. Növényritkaságai közül meg lehet említeni a kétlevelű sarkvirágot, a tavaszi tőzikét.
Legelő, fás legelők

A megkapó látványt nyújtó fás legelő egy hagyományos területhasználat emlékét őrzi. Itt a természeti értékek egybefonódnak a tájkép nagyszerűségével. Tisztelni való ős-öreg kocsányos tölgyek állnak szétszórtan a síkon, köztük hasonló korú vagy alig fiatalabb vackorfák, amelyek tavasszal egy-egy hatalmas virágcsokorként látják vendégül a zsongó méhek seregeit. Az egymástól távolálló fák tökéletes, arányos lombkoronát neveltek, szépségük így még fokozottabb. A fás legelők a jószágtartással kapcsolatban, a hajdani zárt erdők megbontásával alakultak ki. Az irtáson meghagytak néhány termetesebb fát, hogy a jószág hűsölni, delelni tudjon nagy árnyékukban.

A Túristvándi Rókás legelőn tölgyekből mintegy százötven példányt csodálhatunk meg még (a méretesebbek 140-160 cm-es törzsátmérőjűek. Az idős vadkörtefák száma közel hatvan (nagyobbjaik törzse ekkor 70-110 centiméternyi). Az öreg fák korhadó törzsében odúlakó madarak - búbos banka, füleskuvik - ütnek tanyát. Itt fészkelt hazánkban második alkalommal a nagy őrgébics. Láthatunk a területen egy kis lapos domb lábánál csaknem szabályos körben álló idősebb facsoportot, amelyhez különböző legendákat fűzött a környék népe. Többek között egy honfoglaló vezér temetkezési helyét vélik itt, amit azonban a kutatások nem támasztottak alá. De miért ne hagyjuk meg ezt a hitet a mondák szép hagyományaként régi, letűnt világunk egyéb emlékeivel?! A kiterjedt legelők védett növénye a sziki kocsord, gyakori fészkelő madara a földön fészkelő haris és fürj.
Tőzegmohalápok

Csaroda - Gelénes - Beregdaróc települések határában országos hírű természetvédelmi területek fekszenek: legnagyobb jelentőségű a Nyíres-tó, a Bábtava és a Zsid-tó tőzegmohalápja. A jégkor után kialakult növényzetet a Tisza “csavargásaiból” visszamaradt, elhagyott mederszakaszok őrizték meg. Jelenleg ezek Európa alföldi részén a tőzegmohalápok legdélebbi képviselői, és magashegységi “rokonaikkal” ellentétben viszonylag meleg éghajlati területen találhatók.

A gyapjúsásos dagadóláp (Eriophoro vaginati - Sphagnetum recurvi) a Beregi-sík hidegidőszaki maradványlápjainak legértékesebb társulása. A lápok kiterjedése pár száz négyzetméternyi, de struktúrájuk, képük megfelel a magashegységieknek. Életfeltételeiket a növényi tápanyagokban szegény talajvíz, a mésztelen üledék ill. kőzet (a talajoldat pH-ja: 4-5) és a hűvös, párás mikroklíma biztosítja.

Napjainkig fennmaradt a sok ezer évvel ezelőtti flóra - Közép-Európában ma már igen ritka - fajaiból álló különleges növényegyüttese, amely sok egyéb mellett tőzegpáfrányból, babérfűzből, füles fűzből, molyhos nyírből, a tőzegmohák több fajából (a beregi lápokban összesen kilenc fajuk él!), tőzegáfonyából, tőzegeperből, vidrafűből, rovarevő kereklevelű harmatfűből, kúszó csalánból, gyilkos csomorikából áll. A dagadólápokon a tőzegmohák és elhalt testük (Sphagnum-tőzeg) nagymennyiségű vizet tárol, emiatt a nedves lápfelület kidomborodik, “kidagad”. A különböző vízigényű tőzegmohafajok változatos mikrodomborzatot alkotnak: Sphagnum-zsombékok és -semlyékek váltakoznak. A belső, kiemelkedő lápsziget csak a mocsári-lápi társulások övezetén keresztül érhető el. A ritkás cserjeszint (-100 cm) és a lombkoronaszint (-5 m) erdősülési tendenciára utal. A társulás fennmaradását egyfelől a lápi szukcesszió természetes folyamata, a beerdősülés veszélyezteti (a molyhos és a közönséges nyír a száraz években erőteljesen szaporodik), másfelől a klimatikus szárazodás és az emberi behatások jelentenek veszélyt. Különösen fontos értéket képviselnek a fennmaradt égerlápok. A Lónya környékén található Mélyéger nevű kőrises égerláp területét és a Bockereki erdő egy részét az év nagy részében víz borítja. A fák saját gyökérzetükből alkotnak kis szigeteket, ahol szálkapajzsika, hölgyharaszt és tőzegpáfrány zöldellik. Víztükrén rózsaszín virágú békaliliom, a kolokán, békatutaj és békalencse alkot szőnyeget.
Cégénydányádi park

Cégény és Dányád valaha két különálló település volt, előbbi a KÖLCSEYEK, utóbbi a KENDÉK "fészkeként" ismert. Cégény neve egy ősi rekesztő-halászati eszközről, a ‘cégéről’ maradt ránk.

A KENDE bárók mutatós kúriájának megmaradt 16 hektáros parkja 1960 óta természetvédelmi terület. Az 1830-as évek elején a klasszicista épület elkészülte után látott hozzá idősebb KENDE ZSIGMOND a park kialakításához. Az itt talált természetes ártéri keményfaligetből szép átmenettel gyönyörű angolkertet alakított ki, melynek növényzetét folyamatosan gazdagította külföldről származó fajokkal. Az akkor még 57,6 hektárnyi kert a tágas, nyírott gyepeivel szellős, tarka világgá varázsolódott az értő kezek nyomán. Az eredeti vegetáció - csakúgy, mint a behozott egzóták - jól érezték magukat a párás, nedves mikroklímában a tápanyagban gazdag öntéstalajon. Először lombos fákat ültettek. A legnagyobb méretű platán már rögtön a park elején fogad minket, törzskerülete 730 cm, lombkoronájának átmérője pedig meghaladja az 50 métert!

A lágyszárúak sorában az Alföldön nem gyakori faj az odvas és az ujjas keltike, a berki és a bogláros szellőrózsa, de mind közül legpompásabb a hó vesztét jelentő téltemető illatos, sárga virágának tömege.

Sajnos a II. világháborút követően, majd az 1970-es nagy árvíz idején idemenekített háziállatok kártétele miatt a park szinte teljesen tönkrement. A védelem alá helyezéssel és az 1984-ben elkezdett rekonstrukcióknak köszönhetően sikerült a páratlan gyűjtemény egy részét megmenteni. A pusztulás mértéke kitűnik abból is, hogy míg az 1930-as években mintegy 300 faj, fajta és változat alkotta a kert állományát, 1973-ra már - a betolakodó és ide nem való fajokkal együtt is - csak 127 maradt. Mára ez a szám a felújítások ellenére is jóval száz alá csökkent.

Láthatunk továbbá vörös tölgyet, mocsári tölgyet, tulipánfát, ezüsthársat, szelíd- és vadgesztenyét, a Kaukázusból származó szárnyasdiót, liliomfát, törökmogyorót egyéb társaik mellett. Az épület előtt két termetes vérbükk nyújt emlékezetes látványt bordóbarna lombjával.

A tűlevelűek zömét már az unoka honosította meg: köztük a páfrányfenyőt, a tiszafákat, a már pusztuló, lehasadozó ágú Simafenyőket, az erdei- és fekete fenyőket, az oregoni hamisciprusokat, a virginiai borókát, a kaukázusi jegenyefenyőt és sok más rokonukat.

A cserjefélékből alig maradt értékes faj, de érdemes felkeresni a borostyán lepte parkrészletek között a kisvirágú vadgesztenyét és a szabdalt levelű bodzát. A park fái, bokrai között változatos madárvilág talál otthonra.

Kultúrtörténeti és irodalmi emlékek.

A természeti értékek mellett jelentős kultúrtörténeti értékek is találhatóak a térségben. Néhányuk műemlék, mint ahogyan a ma is működőképes, szépen rendbetartott tarpai szárazmalom épülete vagy a Túristvándi vízimalom. Túristvándi jelenlegi helyén már a XI. században is meglévő településről beszélhetünk, melynek malma is volt, talán nem is egy. A mai vízimalom természetesen nem ebből az időből származik, ám e helyen többször is újjáépült a régiekhez igen hasonló szerkezetben és formában. A jelenlegi a XVI. század legelején készült el, azóta nem egyszer újították fel, de számottevően nem változtattak rajta. A tornyain jelzett évszámok (1899 és 1963) a nagyobb renoválások idejére emlékeztetnek. Őrlőkövei a sárospataki Megyer-hegy malomkőbányájából származnak. 1947-ig rendszeresen őröltek benne lisztet, utána 1950-ig már csak darálónak használták. Eredeti feladatát ma is el tudja látni. A településen járva fel kell idéznünk Móricz Zsigmond emlékét, hiszen 1885 és 1887 között ide járt iskolába. Az itt töltött éveiről így szól: “Istvándi jellemképző iskola volt nekem.” Nagybátyjánál, Pallagi László uradalmi kovácsnál lakott, akinek háza még ma is áll, s rajta tábla emlékeztet nagy írónkra. Tiszabecs határában zajlott a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatája, ahol a nagy túlerővel szemben Ocskay brigadéros vezetésével verték meg a császári sereget 1703. július 14-én. Szabó Lőrinc tizenéves korában becsi nagybátyjánál, G. Szabó Mihálynál, a község papjánál nyaralva szívta magába a táj fényét. Kéttucatnyi verse született ezekből az ifjúkori élményekből.

Nagyaron járva megtekinthetjük annak az öreg kocsányos tölgynek a maradványait, amely alatt, a hagyomány szerint Petőfi Sándor Tisza című versét írta.

Szatmárcseke jellegzetes látnivalói a csónak alakú bálványfejfák melyek az ősi temetkezési szokás jelképei. Ugyanitt felkereshető a Kölcsey emlékhely is. A népi építkezés jegyeit számos még megmaradt régi lakóház, templom vagy fa harangláb magán viseli.

Barna varangy
 




Köszöntjük Penyige község honlapján!

Kérjük tekintse meg honlapunkat és ismerkedjen meg ezzel a hangulatos és barátságos szatmári községgel!
Penyige község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Budapesttől 360 km-re  -a megyeszékhelytől - Nyíregyházától 80 km-re Tisza-Szamosközén, a Szenke-patak partján található zsinórtelepülés.


Tengerszintfeletti magassága 110-112 méter. Határa 3293 kh, több állandó és időszakos vízfolyással taglalt. Régen a Tisza, a Szamos és aTúr folyók áradásai gyakran elborították.
A vízfolyásokat azonban ma már csak rendkívüli esőzések alkalmával járja rövid ideig víz.

Weblap: Gecsey István